LEGFONTOSABB SZŐLŐFAJTÁK
FEHÉR FAJTÁK
Macabeo (Macabeu)
Katalóniában, a francia Roussillonban, és Riojában elterjedt fajta, ez utóbbiban Viura néven ismert. Eredetét Penedes régióba teszik, de genetikailag is spanyol fajtákkal áll rokonságban, mint pl. a Xarello, a Bierzoból ismert Mandón, a Mallorcai Gorgollasa. DNS vizsgálatok alapján az andalúz Hebén és egy igen ritka fajta a Brustiano Faux spontán keresztezése. (Ez utóbbi nem azonos a Korzikán és Szardínián ismert Brustiano Biancoval).
Spanyolországban 2008-ban közel 35 ezer hektáron termett, aminek kb. 40%-a Pendesben, ahol az egyik tipikus Cava alapanyag. Roussillonban 2600 hektár van belőle, és szívesen házasítják Grenache Blanc, Carignan Blanc (Mazuelo) fajtákkal.
Közepes savszerkezetű fajta, amely a relatíve hűvösebb hegyi területeken ideális. Jellemzően fiatalon fogyasztandó borokat készítenek belőle, annak ellenére, hogy jól ellenáll az oxidációnak. Éréssel komplex ízjegyeket vesz fel, ami miatt az egyik legfontosabb alkotóeleme a Cavaknak. Aromavilágára az enyhén zöldfűszeres, virágos, palackérésben gyümölcsös jegyek a jellemzőek. Idősebb ültetvényekről és jelentős terméskorlátozás mellett koncentrált borokat ad, ritkán barrique erjesztésben és/vagy érlelésben is kóstolható.
Alacsony savszerkezete átlagos esetben nem erre predesztinálja, de különösen Katalóniában ikonikus tételeit kóstolhatjuk sok éves évjáratokból (Egyik kedvencem Tomás Cusiné "Finca Racons - Macabeu Vinyes Velles", azaz öregtőkés tétele Costers del Segre borvidékről.)
Parellada
Katalónia magas fekvésű - akár 800m magas - termőhelyeit kedvelő fajta, talaj iránt nem igényes. Bora jellemzően mérsékelt alkohol és savtartalmú. Aromavilága erősen gyümölcsös, ami jellegzetes karaktert visz a leggyakoribb felhasználási területébe a Cava-ba. Jelen jegyzet írója sok esetben tapasztal a helyi borászok által nem kedvelt szóval "petrolos" karaktert az érettebb pezsgőkben, ami a német rizlingekhez hasonló komplexitást kölcsönöz a tételeknek. A Segura Viudas borásza ezt a Parellada harmadlagos (palackban történő) érési jegyének azonosította.
Xarel lo
Katalónia Penedés területének legjellemzőbb, melegkedvelő fajtája, ahol több mint 8000 hektáron terem. A katalán pezsgő, a Cava tipikus alkotórésze, ahová testességet, savakat és komplexitást visz.
Genetikailag rokonságot a másik Cava alapanyaggal a Macabeo-val.
Testes, magas alkoholtartalmú borokat ad, intenzív aromával. Több katalán pincészetben az egyetlen új kisfa hordós érlelésre alkalmas fajtának tartják. Ennek kóstolásaink alkalmával borának egyensúlya ellentmondott, nem mindig volt képes elegendő savat felmutatni. Acéltartályos változatai viszont üde savszerkezettel bírtak
Garnacha blanca
Francia területen Grenache néven ismert számtalan mutációval rendelkező ősi család fehér tagja. (Lásd:
ITT)
A fehér változat nem egyszerű fajta. Jellemzően nagy testű, extrakt gazdag, oxidációra is hajlamos, magas alkohollal, akár maradékcukorral és alacsony savval. Emiatt Dél-Franciaországban édes házasításokban is gyakori. Különösen a Rhone-völgyben és a Roussillon régióban elterjedt. Itt gyakran házasítják más fajtákkal, mint a Roussanne, Marsanne vagy Viognier, komplexebb borokat eredményezve. A dél-franciaországi Grenache Blanc borok általában testesebbek, magasabb alkoholtartalommal és alacsonyabb savtartalommal rendelkeznek. Aromáikban gyakran felfedezhetők édeskömény, kapor, sárgadinnye és fehér nektarin jegyek. Ezek a borok hajlamosak az oxidációra, ezért fiatalon fogyasztva mutatják legjobb formájukat. Száraz borokban leginkább házasításként fordul elő magasabb savú fajtákkal.
Ezzel szemben Katalóniában, különösen a Priorat és Terra Alta borvidékeken, a Garnacha Blanca jelentős szerepet játszik a fehérborok készítésében. A szőlőültetvények gyakran meredek lejtőkön, pala talajon helyezkednek el, ami egyedi mineralitást kölcsönöz a boroknak. A magasabb hegyi kitettség okán a katalán Garnacha Blanca borok jellemzően közepes testűek, friss savakkal és gyümölcsös aromákat, mint például alma, körte és citrusféléket vonultatnak fel. Gyakran érlelés nélkül, acéltartályban készülnek, hogy megőrizzék frissességüket és gyümölcsös karakterüket. Például a Terra Alta borvidékről származó Garnacha Blanca borok tiszta, gyümölcsös profiljukról ismertek, míg Prioratban kifejezetten ásványosak.
Pedro Ximénez (Pedro Jimenez, PX)
Származását, legalábbis európai származását tekintve Andalúziából származó fajta, de genetikai rokonságot (szülő-gyerek kapcsolatot) mutat az ősi arab csemegeszőlővel a Gibivel. Tekintettel Andalúzia évszázados mór megszállására, a fajta kialakulhatott spanyol földön és észak-Afrikában is.
Spanyolországban már az 1600-as évek elejéről is van róla írásos feljegyzés. Spanyolországban eléggé elterjedt, közel 10 ezer, Portugáliában viszont Perrum néven csak 350 hektáron terem Evora környékén (Alentejo tartomány). A térségben több genetikai rokona van, pl. féltestvére az Alarije nevű szőlő, és spontán mutációja a Corinto Bianco csemegszőlő is.
A Kanári szigeteken is terem belőle néhány hektár, amit ott Verdello-nak hívnak, de semmi köze a portugál Verdelho-hoz, sem az olasz - leginkább Umbriában elterjedt - Verdello fajtához.
Bogyója rothadásra, de botrytisesedésre is hajlamos, nem véltellen, hogy elsősorban édes és erősített borként ismerjük. A klasszikus sherry egyik alap összetevője, PX néven az édes sherry szinonimája lett a köznyelvben. A klasszikus édes, napon szárított szőlőből készülő Malaga bor alapja is.
Utóbbi években próbálkoznak száraz asztali bor változatokkal is, és meglepő sikerrel. De ennek stílusnak azért jobban fekszenek az északi, hűvösebb területek, pl. Priorat.
Jellemző fehér fajta még a Malvazia és Chardonnay is.
VÖRÖS FAJTÁK
Garnacha (Grenache)
Az egyik legfontosabb helyi fajta a Garnacha, vagy nemzetközileg ismertebb francia nevén a Grenache. Pedig genetikai származása okán inkább a spanyol/katalán nevén kellene hívnunk.
Kifejezetten ősi fajtával van dolgunk, amelynek eredetéről létezik olyan - elsősorban olasz írók által publikált - elmélet is, amely szerint Szardíniáról származik. Ennek azonban ellentmond, hogy genetikai újnyomait nem tudták egyéb olasz fajtákban kimutatni. Sokkal valószínűbb, hogy Szardínia 1323-1720 közötti spanyol király uralma alatt vihették be oda a Carignan-al és a Graciano-val együtt.
Genetikai sokszínűsége és mutációinak gyakorisága okán eredetét Jancis Robinson (is) egyértelműen Spanyolországba teszi, hiszen a fajta Spanyolországban igen nagyfokú klón diverzifikációt mutat. DNS vizsgálatok rokoni kapcsolatot mutattak olyan ősi spanyol fajtákkal, mint az Alarije, Verdejo, Airen, stb.
A leginkább elterjedt a Garnacha Tinta (Grenache Noir), de szintén vörös a ritka G. Peluda. Míg a G. Roja (Gris) a szürkés bogyójú, a G. Blanca pedig a fehér klón. Genetikailag rokonságot mutat számos öreg spanyol fajtával, mint pl. az Alarije, Verdejo, vagy az Airen.
Mindezek mellet számtalan egyéb néven is előfordul a Mediterránumban. Portugáliában Abundante, La Macnha-ban Tinto Basto, Venetóban Tocai Rosso, Szardínián Cannonau.
(Kicsit bonyolítva a név eredettant pl. a Garnacha Tintorera nem a család tagja, ez az Alicante Bouschet zavaró névváltozata.)
Vörös fő fajtája a Garnacha Tinta (Grenache Noir) - amit tulajdonképpen mindenki csak simán Garnacha vagy Grenache néven hív - az egyik legelterjedtebb szőlőfajta. Ennek oka, hogy kifejezetten jó hőség és szárazságtűrő, ami a globális felmelegedés évtizedeiben fokozza jelentőségét. Franciaországban a Merlot után a második leggyakoribb a maga 95 ezer hektárjával. Spanyolországban az ültetvények kb. 7%-án, 76 ezer hektáron művelik. Ausztrália is ideális termővidék számára, ahol az 1960-as évekig meghatározó fajta volt a Syrah után. Később a Cabernet telepítések hatására veszített jelentőségéből, 2008-ban már alig több mint 2000 hektáron termett.
Meleg termőhelyeken tipikus összetevője a nemzetközi zsargonban elterjedt "GSM" (Grenache-Syrah-Moruvedre/Monastrel) alapú házasításoknak.
Cukorgyűjtő képessége okán borának alkohol tartalma jellemzően magas (akár 15% és felette), és maradék cukros változata is gyakori. Világos színű borokat ad finom édességgel, fűszeres, nagyon gyakran epres karakterrel. Jellemzően hajlik az oxidációra, ezért átlagos bora hosszabb tárolásra nem alkalmas. Következetes terméskorlátozás eredményeképpen, magasabb fekvésből azonban igen koncentrált, hosszú érlelésű borokat adhat. Prioratban, valamint a szintén spanyol Campo de Borja és Calatayud borvidékeken, továbbá a dél-Rhone völgyeinek öreg tőkés ültetvényeiről viszont fantasztikus potenciált és komplexitást, erősebb sav-tannin szerkezetet, gyakran sötétebb színt mutathat fel.
Fontos megemlítenünk, hogy Prioratban a Garnacha Peluda klón az elterjedtebb a legnagyobb borokban, amely a sima Garnacha Tinta-hoz képest, fenolos érettség mellett is lényegesen alacsonyabb cukrot gyűjt, így bora 13,5% alkohol felé ritkán megy. Mindezek mellet az apró és koncentrált bogyók komplexitása, és különösen savszerkezete lényegesen meghaladja az elterjedtebb változatét. Franciaországban a ?sima? Grenache Noir közel 95 ezer hektáron, addig a Peluda csak 433 hektáron termett 2008-ban. Ez az arány Spanyolországban 75 ezer és 903 hektár.
Carignena (Carignan)
Ősi, mediterrán kékszőlő fajta, amelynek pontos eredete régóta vitatott. Hagyományosan úgy tartják, hogy Spanyolország északkeleti részéből, konkrétan Aragónia régióból származik, ahol egy Carinena nevű város is található. Ez az elnevezésbeli egyezés arra utalhat, hogy a szőlőfajta innen eredhet. A fajta genetikai kapcsolatai más szőlőfajtákkal azonban még nem teljesen tisztázottak, így a genetikai kutatások még nem szolgáltattak egyértelmű bizonyítékot a fajta pontos származására.
A Merlot 20. századi térnyeréséig a leggyakoribb kékszőlő volt. Elterjedése okán számtalan szinonim néven ismerjük. Rioja-ban Mazuelo, Katalóniában Samsó (és semmi köze a francia Cinsaut/Cinasult-hoz), franciául Carignan, Olaszországban Carignano. Szardínián Bovale Grande néven is elterjedt.
Jancis Robinson írásában számtalan problémát vet fel a fajtával kapcsolatban. Még meleg éghajlaton is későn érik, gombás betegségekre még itt is érzékeny. Tanninszerkezete gyakran durva, és borában zavaró kesernyésség lehet jelen. Hogy mégis miért ültették pl. Franciaországban több mint 53 ezer hektáron? Egyértelműen a hozam miatt, hiszen képes akár 200Hl bort adni hektáronként, ami négyszer annyi, mint egy "tisztességes Cabernet Sauvignon" - írja Jancis. Tegyük hozzá, hogy a fajta rendkívül jól bírja a szélőségesen meleg klímát, nem véletlenül terjedt el Észak-Afrika francia gyarmatain is.
Népszerűsége az 1990-es évekre azonban lecsökkent, az ültetvények felét a népszerűbb Syrah, Grenache, Mourvedre, Cinsault és bizonyos mértékig Cabernet és Merlot váltotta fel. Ez adta a lökést a Carinena új arcának felfedezéséhez, amely az öreg tőkékre és a radikális terméskorlátozásra épít. A durva tannin szerkezet megzabolázása, az érett gyümölcsösség és a jó savkészlet, valamint a kiváló érlelési potenciál együttesen remek lehetőségeket tartogat. Nem véletlenül lett ikonikus tétel Prioratban pl. René Barbier Manyetes és Clos Mogador bora. Illetve az egyik leginkább a fajtának való apellációban a szardíniai Carignano del Sulcisban (pl. Santadi "Terre Brune", "Rocca Rubia") remek borok születnek.
Amit ma Carinena-nak (Carignan) hívunk az valójában a leggyakoribb változat, a Carinena Tinta (Carignan Noir). Ugyanis a fajta rendelkezik 2 színmutációval is. A C. Blanc a fehér bogyójú mutációja, amely kevésbé elterjedt, de frissebb, citrusosabb és ásványos karakterű borokat ad, alacsonyabb tannintartalommal, magas savtartalmának köszönhetően jól alkalmazható házasításokban is.
A Carinena Roja (C. Gris) ritka, rózsaszínes, szürkés bogyójú változat. A belőle készített borok lágyabbak, finomabb gyümölcsösséget mutatnak, és általában friss, ásványos jelleggel bírnak. Főként Franciaországban fordul elő, különösen Languedoc-Roussillon régiójában.
Monastrell (Mataró)
Már a föníciaiak által is ismert, Katalán eredetű, Mourvedre néven Dél-Franciaországban (Langedoc, Rhone - Châteauneuf-du-Pape) is elterjedt fajta. Meleg igényes. Szerkezetében kemény, szárító tanninjai dominálnak. Savban, alkoholban gazdag, jól érlelhető. Borában jellemzően piros bogyós gyümölcsök, földes, bőrös, vadhúsos jelleg fedezhető fel. Nagyon jól egészíti ki házasításokban a grenache-t.
Tempranillo (Tinto Fino, Tinto del Pais, Cencibe, Tinta de Toro)
Elterjedése alapvetően Spanyolország, azon belül is a La Rioja, Ribera del Duero, Navarra, Somontano borvidékek, de otthon érzi magát északon, Katalóniában is. Kisebb mennyiségben termesztik Franciaországban Languedoc-Roussillon vidékén; Tempranilla néven Argentínában, tinta roriz néven pedig Portugáliában ismert. Spanyolországban használják még a Tinto Fino, Tinto del Pais, Cencibe és a Tinta de Toro nevet is klónjaira, bár valaki ez utóbbit vitatja, és önálló fajtának tartja.
A fajta vastag héjú, ellenálló és rövidebb tenyészidejű, akár 2-3 héttel is korábban érik azonos élőhelyen lévő fajtársainál. Neve is a "temprano" (korai) szóból származik. Ez teszi lehetővé, hogy a "zordabb" Atlanti-ócáni hatás alatt álló Rioja, vagy a Katalóniában lévő Penedes borvidéken is meghatározó legyen.
Minősége a silány asztali, a könnyen iható gyümölcsös mellett, a hosszan érlelhető nagyágyúkig terjedhet. Sokak szerint izgalmas és szofisztikált mint egy Pinot Noir, de vastag, sűrű és robosztus, mint egy cabernet.
Számos helyen - megúszva a filoxérát - 100-150 éves ültetvényei is ismertek. Sötét, nagy testű és hosszú életű borai kiválóan alkalmasak új kisfahordós (barrique) érlelésre. Illat és ízvilága intenzív, potenciától, életkortól és érleléstől függően a gyümölcsösségtől (szilva, szeder, eper, fekete ribizli és ezek lekvárjai), a fűszerességen (babér, fahéj) és az animalitáson át (bőr, avar), a pörkölési jegyekig (fekete csokoládé, kakaó, dohány, kávé, vanília) terjed, számtalan különböző komplexitásban.
Trepat
Ősi katalán fajta, amelyből ma már csak 1000 hektárnyit termesztenek. Újraélesztésért a Freixenet Csoport tesz sokat. Meszes talajra érzékeny, elsősorban a Conca de Barberá és Costers del Segre borvidékein jellemző. Struktúrája pinot-ra emlékeztet, visszafogott alkohol és tannin tartalom, határozott savszerkezet jellemzi. Aromáiban piros bogyós gyümölcsök, és vadra emlékeztető jegyek dominálnak.
Samsó (Cinsault)
A Cinsault ősi francia eredetű, strapabíró, a nagy hőséget jól elviselő egyszerű fajta. Emiatt választották - a Pinot Noir kényességét ellensúlyozandó - a Dél-Afrikai Pinotage másik genetikai szülőjévé. Bora kifejezetten aromás, fűszeres. Emiatt lett alap alkotórész számos Châteauneuf-du-Pape cuvéeben is. Fontos, hogy néhány helyen Samsónak a Carignena fajtát nevezik.
Nemzetközi fajták közül a Cabernet-ék, Merlot, és Syrah kifejezetten gyakoriak a filoxéra utáni újratelepítések miatt, de hűvösebb hegyi területeken szép Pinot-kat is találtunk.
|
Fotógaléria: Katalán bortúra teljes
|
