Útleírások

Balkáni kalandozások
Egyiptom - Sátorral a Fehér Sivatagban
Horvátország - Tavaszi hosszú hétvége Dubrovnikban
Indonézia - Jáva és Bali, Hong Kongi kitérővel
Kuba - 1400 km négykeréken
Madeira - Téli túrák az örök tavasz szigetén
Olaszország - Nápoly és környéke
Spanyolország - Őszi séták Barcelonában
Spanyolország - La Manga-i csillagtúrák
Spanyolország - El Camino: A Francia út
Törökország - Gulettel az ókori Lykia nyomában
Törökország - Kappadókia
Törökország - Kappadókia reloded
Törökország - Kappadókia full time
Törökország - Őszi túra csecsemővel
Törökország - Isztambul
Törökország - Kalandozások É-Mezopotámiában
Törökország - Lykiai út


Borok

 Borfajta leírások
 Borkostolás Jegyzetek
A Sangiovese magasiskolája
Brunello di Montalcino
Vino Nobile di Montepulciano
Chianti
Miért éppen Grúzia, Törökország és Bulgária
Dalmát bortúra - 2011, 2018
Spanyolország - Katalán bortúra
Török bortúra - 2013május
Portugál bortúra - 2014 április
Loire - kóstolási jegyzetek 2018


Extrák

 Vendégkönyv
 Képtár


A CHIANTI STORY


Nem lenne teljes a Sangiovese kép, ha nem írnék a legnagyobb termőterületű toszkán apellációról: Chiantiról.

A Chiantit borként először 1398-ban említik, amikor a mai is létező Mazzei család egyik őse, Ser Lapo Mazzei "1398 december 16-án 3 florin, 26 krajcár 8 dinár összeget fizetet Piero di Tino Riccio részére, 6 hordó borért Chianti-ból".
1716-ban III. Cosimo de'Medici toszkán nagyherceg "Lega del Chianti" címen rendeletet adott ki, amelyben meghatározta, hogy csak 3 falu (Castellina in Chianti, Gaiole in Chianti és Radda in Chianti), valamint Greve környékének meghatározott termőterületei lehetnek a Chianti hivatalosan elismert termelőhelyei.
A középkorban a Chianti bor domináns fajtája a Canaiolo volt, amely mellett megjelent pl. a Sangiovese és Malvasia Bianca Lunga is.

1924. május 14-én 33 bortermelő létrehozta a Consorzio Vino Chianti-t, Olaszország első eredetvédelmi szervezetét.
1932 júliusában az olasz kormány kibővítette a Chianti övezetet Barberino Val d'Elsa, Chiocchio, Robbiano, Val di Pesa és Strada ültetvényeivel. Egyúttal a borvidék felvette a "Classico" megnevezést is.
A legendárium szerint Ricasoli báró 1872-es ajánlásában, egy a "bukét és az életerőt" adó vörös Sangiovese-t a Canaiolo-val tanácsolta "lágyítani". Ugye mindkettő vörös, de mégis az utókor - sokáig én magam is - a fehér borral való hígítást neki róttuk fel. (Megjegyzésként említem, hogy azért ez nem egy világtól elrugaszkodott dolog. Pl. a francia Észak-Rhone-ban található Côte Rôtie, igen csak híres és nagyszerű Syrah-it nagyon régóta és ma is házasíthatják, max. 5% fehér Viognier-rel.)

A II. Világháborút követően a bor világpiacának általános tendenciája volt az olcsó és könnyen iható, tömegborok készítése. Az 1963-as szabályozásban a chiantit a "nép asztali boraként" határozták meg és az alapot adó Sangiovese mellett a Canaiolo, illetve a fehér Trebbiano és a Malvasia fajták használatát is engedélyezték. A fehérek aránya 10-30% között mozoghatott, aminek indoklásában gyakran szerepelt a Ricasoli báróhoz köthető - valószínűleg téves - "recept".

1967-ben a Chianti Classico DOC státuszt kapott. A '70-es évek végéig Toszkána középső részének nagyon nagy (sőt túl nagy) területét minősítették a Chianti-övezet részévé. 1984-ben a Chianti Classico ennek ellenére DOCG (ellenőrzött eredetmegjelölés) státuszt kapott. Sőt, az egyébként sem szigorú szabályozást kijátszó gazdák nem csak hogy akár többszörösére növelték az elvileg Chiantit adó területeket, de kedvük szerint pancsolták is a borokat. Ez volt a régi vágású, faháncsos, halvány színű tömeg Chianti, ami nem csak népi elnevezésében volt "fiasco". Amiket kóstolva sohasem értettem korábban, hogy mi a fenétől olyan híres...?

Természetesen több termelő - ahogyan nálunk Egerben is sokan szakítottak a szocreál Bikavérrel és megjelentek saját márkanéven futó cuvéejükkel - így Olaszországban is voltak "renitensek". A leghíresebb úttörő az Antinori család, aki 1975-ben piacra dobta Tignanello nevű borát, szakítva a korábbi receptekkel és az eredetvédett névvel is. E borban a különösen magas minőségű Sangiovese-t 20% Cabernet Sauvignonal házasították és újfahordós érlelésnek vetették alá. Nagyon hamar világ- és kasszasiker lett, így egyre több és több termelő készítette el a maga különc "szupertoszkán"-ját. Amelyek az eredetvédelmi szabályok miatt a mai napig is viccesen IGT (azaz tájbor) megjelöléssel kerülnek fogalomba. Antinori nevezett bora 2006-ban 50 eurós bolti árnál kezdődött, de manapság már inkább 80-120 eur között mozog. Érdekességképpen megemlítem, hogy az Egri Bikavér nevének helyreállításáért oly sokat tett, autóbalesetben 2004-ben elhunyt borászunk, Gál Tibor, az egyik Antinori birtok főborásza volt a 90-es évekig.

A CHIANTI "FORRADALOM"
A minőségi változás szerencsére az 1990-es években elérte ezt a borvidéket is. A döntéshozók felismerték, hogy ha minden borász, aki jó bort akar készíteni elhagyja a Chianti kategóriát, akkor nincs jövője a márkának.

1996. augusztus 5-től az olasz kormány teljesen átalakította a szabályzást, a tömegtermelés helyett a minőséget állítva a középpontba. Egyértelműen elkülönítették a Chianti DOCG és a Chianti Classico DOCG területeket és szabályokat. Az alábbi térképen jól követhetőek az egyes területi besorolások:


(Forrás: Sottozone chianti.jpg, From Wikimedia Commons)

Az előírások középpontjában a Sangiovese fajta áll, a "Chianti szíve és hőse". Az itten stílus ritkán éri el - és nem is célja - a Brunello testeségét és koncentrációját. Egy jó Chianti jellemzően világosabb rubin színű, mérsékeltebb tanninok és üdítő savasság jellemzi. Aromáiban pedig a fekete és vörös cseresznye, ibolya, gyógynövények, fűszeresség, komolyabb tételek esetében földes-ásványos karakterrel.

A Chianti DOCG bor az új előírások szerint legalább 70% Sangiovese és maximum 30% egyéb toszkán valamint nemzetközi vörös fajtákból áll (pl. Canaiolo Nero, Colorino, Cabernet Sauvignon, Merlot és a Syrah). Továbbra is használhatóak olyan fehér szőlők, mint a Malvasia és Trebbiano, de legfeljebb 10%-ban. Az apelláción belül további 7 alzóna található, mint a Chianti Colli Aretini (649ha), Chianti Colli Fiorentini (905ha), Chianti Colli Senesi (3,550 ha), Chianti Colline Pisane (150ha), Chianti Montalbano (318Ha), Chianti Montespertoli (57ha) és a Chianti Rufina (740ha). Az alzónákba nem sorolt Chianti területek mérete 10,324ha.
Az alap borokon kívül létezik egy Superiore, ahol az alap Chianti-nál alacsonyabb az ültetvények előírt hozama, valamint a Riserva, amelyet legalább két évig érlelnek.

Az 1996-ban különválasztott Chianti Classico DOCG a régió szívében található. Ez praktikusan követi a III. Cosimo de'Medici toszkán nagyherceg által 1716-ban meghatározott területeket. Azzal, hogy már 1930-ban kitolták a régi határokat. Sokak véleménye szerint ez volt az első igen káros intézkedés a borvidék hírnevére vonatkozóan.
A Classico területe 2006 óta kb. 7140 hektár, amely a Firenzétől északra és Sienától délre elterülő hegyvidéken fekszik. Ide tartozik négy község: Castellina in Chianti, Gaiole in Chianti, Greve in Chianti és Radda in Chianti - teljes egészében, valamint további öt település, Barberino Val d'Elsa, San Casciano in Val di Pesa, Tavarnelle Val di Pesa, Castelnuovo Berardenga és Poggibonsi egyes részei. Az apelláció 2020-ban összesen 515 termelőt jelentett.

A Classico borok - a jellemzően magasabb fekvés miatt - a sima Chiantihoz képest jobb tannin és savszerkezetet mutatnak fel. A borok érlelése során jellemzően a hagyományos, nagy tölgyfahordókat részesítik előnyben. Ezek a tételek képesek a terroir jegyeket megmutatni, eleganciát és komplexitást sem nélkülözve. A gyümölcsösség (pl. cseresznye, meggy) mellett vezető illat és ízjegyjegy a fűszeresség, virágok pl. az ibolya. Természetesen az innen származó boroknak sem lehet egységes arca, hiszen mind a talaj, mind a fekvés, valamint a 250-610 méter között elhelyezkedő ültetvények adottságai is gyökeresen mások. A két fő talajtípus közül az egyik ún. "alberese", amely alapvetően homokkő alapú. A másik a "galestro", amely kékesszürke, krétás-márga. Az Arno folyóhoz közeli részek esetében a folyó temperáló hatása nagyban hozzájárul a savak megtartásához, míg délfelé egyre melegebb klimatikus viszonyokkal kell számolnunk. Mary Ewing-Mulligan MV szerint a Castellina környéki Chianti Classico borok általában kifinomult aromájúak és ízűek, Castelnuovo Berardegna környékén általában a legérettebbek, testesebbek és a leggazdagabbak. A Gaiole-i borokra az erőteljesebb tanninszerkezet jellemző, míg a Greve-ben készült tételek nagyon koncentráltak.
A Chianti Classico legalább 80% Sangiovese-t tartalmaz és az egyéb vörös szőlők (Colorino, Canaiolo Nero, Cabernet Sauvignon és a Merlot) aránya legfeljebb 20% lehet. Fehérbor hozzáadás 2006-óta ebben a kategóriában tilos!
A Classicon belül három szint különül el: az Annata a forgalomba hozatal előtt 12 hónapig, a Riserva legalább 24 hónapig, míg a 2014-óta létező Gran Selezione 30 hónapig érik.

A Chianti Classico híres emblémája a fekete kakas, a "Gallo Nero", amely a hagyomány szerint a Firenze és Siena közötti - szinte állandó - vetélkedés időszakára nyúlik vissza. Az bizonyos, hogy a firenzei Városházán, az Ötszázak Tanácsának a termében van egy 1500-as években született Giorgio Vasari festmény, amelyen már látható az embléma. A legenda szerint történt egyszer, hogy a felek egy határvita megoldását nem fegyverekkel, hanem kakasokkal tervezték megoldani. Kiválasztottak egy-egy madarat - Siena fehéret, Firenze pedig feketét - azzal, hogy a reggeli első kakasszóra elindulhat egy vágtató lovas a másik városa felé. Ahol találkoznak, ott lesz a határ. Természetesen mindkét fél korai kukorékolásra akarta szegény madarakat rábírni. Sienában dédelgették, hátha meghálája a törődést, de csak azt érték el, hogy békésen aludt fényes reggelig. Firenzében azonban éheztették, így szegény jószág már kora hajnalban méltatlankodni kezdett, így lovasuk sokkal nagyobb területet foglalt el. A "győzelem" után lett a fekete kakas a firenzei Chianti Liga jelképe, majd később a borok és borvidék emblémája.

KITŐL KÓSTOLJUNK CHIANTIT?
Bevallom túl nagy a merítés és sokáig túl nagy volt bennem az előítélet, majd magával ragadott Montalcino és Montepulciano Sangioveseje. Így lényegesen kevesebb termelőt ismerek és kevesebb bort is kóstoltam innen. Ahogy egy helyi vinotéka tulajdonos mondta, a Chianti név önmagában árfelhajtó hatású, de túl sokan és túl nagy minőségi szórással készítik. Így ismeret nélkül nem egyszerű beleválasztani a tutiba. Néhányat azonban mindenképp ajánlok:

- Mazzei: Az abszolut kedvencem, ahol személyesen is jártam. Kevés autentikusabb Chianti termelőt ismerek, ugyanis a család a XI. század óta itt él. Sőt Ser Lapo Mazzei az első ismert dokumentum szerzője, amely használja a "Chianti" megnevezést. Ugyanis "1398 december 16-án 3 florin, 26 krajcár 8 dinár összeget fizetet Piero di Tino Riccio részére, 6 hordó borért Chianti-ból". A Castello di Fonterutoliban lévő birtokon 24(!) generáció óta, 1435-től kezdve készítenek borokat azután, hogy Mazzei Madonna Smeralda feleségül ment Piero di Agnolo da Fonterutolihez.
A család egyik leszármazottja az a Filippo Mazzei, aki Thomas Jefferson meghívására a virginiai Monticellóban szőlőtermesztés meghonosításával foglalkozott. A legendárium szerint - amelyet John F. Kennedy "A bevándorlók nemzete" c. könyvében le is írt - Thomas Jefferson függetlenségi nyilatkozatában szereplő tételt, miszerint "Minden ember egyenlőnek teremtetett" Filippo Mazzei, "Jefferson kedves barátja" inspirálta.
Birtokaik a Chiantiban lévő "Castello di Fonterutoli"-n kívül: a "Belguardo" Maremma borvidékén és a szicíliai Zisola borászat. (Ez utóbbiban két kedvenc Nero d'Avola borom készül a Zisola és a Doppiozeta.)
Korábban már említettem, hogy itt készül a mindössze évi kb. 6000 palackos Mix36 nevű tétel is, amely 36 különböző Sangiovese klón bora. (Az utóbbi években már "Vicoregio 36 - Chianti Classico Gran Selezione DOCG" néven készül.)

- Fontodi: A birtok a Manetti családhoz tartozik, akik évszázadok óta agyagműveséggel, terrakotta edények és tárgyak készítésével foglalkoztak. A borászatot 1968-ban alapították Panzano falu környékén. A 170 hektárnyi birtokon 80 hektár szőlő található. A két kategóriájú Chianti Classicon kívül a 100% Sangiovese "Flaccianello della Pieve" (Colli Toscana Centrale IGT) boruk igen figyelemre méltó.

- Castello Banfi: A birtok az egyik legnagyobb és legmodernebb toszkán pincészet, amelynek múltja a 15. századik nyúlik vissza. A mai Banfi Kastély helyén etruszk régészeti leleteket is találtak, mint szinte mindenhol Toszkánában.
A borászatot 1978-ban alapította az amerikai, de olasz gyökerű John and Harry Mariani. Mára Toszkánában hatalmas, közel 2800 hektár méretű birtokot építettek ki. Bánfi borászat van Montalcinoban, Bolgheriben, Chiantiban és Piemontban is.

Mi magyarok gyakran szeretnénk azt hinni, hogy a birtoknak és a névnek köze van a magyar Bánffy nemesi családhoz, de ez nincs így. Azon kívül, hogy több 10 ezer olasznak van Banfi neve, a névadót itt ismerjük. Konkrétan Giovanni F. Mariani anyai nagynénje, Teodolinda Banfi-ról nevezték el. Ő arról volt híres, hogy Achille Ratti bíboros érsek szinte fogadott húga, majd később házvezetőnője volt. Amikor 1922-ben XI. Pius néven pápává választották Teodolindát magával vitte a Vatikánba. Ő volt az első laikus nő, aki valaha is ott élt. A Vatikáni Levéltárban felfedezett feljegyzések "a pápai lakások igazi őrzőjeként" emlegetik. Mariani úr már 1919-ben New Yorkban alapított cégét is róla nevezte el, ugyanis gyerekkorában sokáig nála lakott. Teodolinda végül 1938. február 12-én hunyt el és a vatikáni Santa Anna plébániatemplom alatti kriptában helyezték örök nyugalomra.
Chianti boraik jó áron fellelhetőek szinte minden olasz szupermarketben, mindenképp jó kezdetnek számítanak.

- Antinori: A Brunello fejezetben már bemutatott márki birtokainak nagy része a Chianti Classico apellációban található. Ezek a Tignanello, Badia a Passignano, Peppoli és a Villa Antinori. Szinte minden árfekvésben kóstolhatunk tőlük megbízható, vagy éppen csúcsborokat.

- Castello di Nipozzano (Frescobaldi): Az egyik legnagyobb olasz borászati vállalat 700(!) évnyi múlttal. A 30 generáció óta borral foglalkozó család Firenzéből származik, ahol több épület köthető hozzájuk a Frescobaldi palotán kívül is, pl. a Santo Spirito templomot is ők építtették. Van egy birtokuk Friuliban az "Attems" és kilenc másik Toszkánában, ahol évi 9 millió palack bor készül. A portfolió része a Robert Mondavi-val közösen 1993-ban alapított "Luce della Vite" borászat is.
A Chianti Rufina régiójában lévő borászatuk névadója a Nipozzano-kastély, amely 1000 éve a család tulajdonában van. A reneszánsz időkből fennmaradt feljegyzések szerint a Nipozzano bor vásárlói közé tartozott pl. a neves firenzei szobrász Donatello is.
A tradíciókra építő család egyben rendkívül innovatív is. Ennek jó példája, amikor az egyik felmenő 1855-ben, 1000 ezüst florint fektetett be, hogy Toszkánában addig ismeretlen fajtákat - például Cabernet Sauvignont, Merlot-t, Cabernet Franc-ot és Petit Verdot-t - telepítsen. (Ezekből készül a híres Mormoreto nevű tétel. De nagyon jó választás a lényegesen elérhetőbb árfekvésű Nipozzano Chianti Riserva is.)

Néhány jó tipp Chianti borok teszteléséhez:
- Winemag.com: 10 top Chianti
- Italysfinestwines.it: 20 Chianti Classico

Az évjáratok minősítéséről ITT olvashatunk.

Fotógaléria: Toszkán bortúra