Útleírások

Egyiptom - Sátorral a Fehér Sivatagban
Horvátország - Zadar környéke
Horvátország - Tavaszi hosszú hétvége Dubrovnikban
Dalmát borok
Látnivalók, kirándulások
Indonézia - Jáva és Bali, Hong Kongi kitérővel
Kuba - 1400 km négykeréken
Madeira - Téli túrák az örök tavasz szigetén
Olaszország - Nápoly és környéke
Olaszország - Toszkána: Borok és etruszkok nyomában
Spanyolország - Őszi séták Barcelonában
Spanyolország - La Manga-i csillagtúrák
Spanyolország - El Camino
Törökország - Gulettel az ókori Lykia nyomában
Törökország - Kappadókia
Törökország - Kappadókia reloded
Törökország - Kappadókia full time
Törökország - Őszi túra csecsemővel
Törökország - Isztambul
Törökország - Kalandozások É-Mezopotámiában
Törökország - Lykiai út


Borok

 Borfajta leírások
 Borkostolás Jegyzetek
Borfesztivál-2007
Kis "Syrah"-alista kóstolás
A Sangiovese magasiskolája
Rendhagyó Hungaricum kóstoló
Furmintológia és Nagy Furmint-kör
Miért éppen Grúzia, Törökország és Bulgária
Dalmát bortúra - 2011 július
Spanyolország - Katalán bortúra
Török bortúra - 2013május
Portugál bortúra - 2014 április


Extrák

 Vendégkönyv
 Képtár


A Dalmát borok


Szinte közhelyszerűen állítja minden horvát, hogy a Dalmát borok nagyon jók. Úgy 5 éve egy egész hetet szenteltem Primosten környékén minden boltnak, hogy a forgalomban kapható borokat végigkóstoljam, de azon kívül, hogy van egy pár nem rossz tétel - viszonylag drágán, de azért nyaralás során meg vagyunk mentve, mert jól ihatóak - nem jutottam messzebb. Indulás előtt belefeküdtem a netbe és jól kiderítettem, hogy nagy irodalma nincs a horvát boroknak se itthon, se külföldön, illetve a borról szóló horvát termelői oldalak igen szegényesek. Úgy látszik elfogynak mind, mert marketingre nincs szükségük. Kinti beszélgetésekből ki is derült, hogy igen nagy nemzeti öntudattal értékelik és árazzák fel boraikat. Itt most nem beszélnék Isztria borairól, melyek közül a vörös Teran és a fehér Malvazia a közeli - jóval előrébb tartó - osztrák és szlovén borászok technológiai hatására ma már komoly minőséget is reprezentál. Dalmácia legfontosabb autentikus fehér fajtái a Korculáról származó Posip és a Vis szigetén termelt Vugava. Vörösök közül pedig a legnagyobb izgalmat a Babic, de különösen a Plavac mali fajták keltik.

Keresgélésem során a horvát borok nemzetközivé válásának útján a legfontosabb, de legalábbis egyik legjobban dokumentált mérföldkőnek számító személyét Miljenko “Mike” Grgich (vagyis horvát nevén Mijenko Grgić) urat találtam. Horvát disszidensként vetette a sors Amerikába, azon belül is Kaliforniába. Borászként akkor keltett nagy érdeklődést, amikor 1976-ban, egy elhíresült párizsi borversenyen az 1973-as Chateau Montelena Chardonnay-vel megverte a burgundinak kikiáltott fajta élmezőnyét. Ez a siker tette lehetővé, hogy Napa Valley-ben megalapíthassa a Grgich Hills Estate nevű borászatát, amely 30 éve élvonalbeli biodinamikus termelő. Fő fajtái a klasszikus Merlot-on, Cabernet Sauvignon-on, Chardonnay-n és Sauvignon Blanc-on túl az Amerikában rendkívül népszerű „ős-amerikai fajta” a Zinfandel. A fajta az 1820-as években bizonyítottan a Habsburg-ház szőlőnemesítéséből került Amerikába, ahol gyorsan terjedt és végül Kaliforniában érte el minősége és népszerűsége csúcsát. Erős, koncentrált és telt, de emellett nagyon jól iható, intenzívszínű borokat ad, kifejezett fajtaaromával, amely a diszkrét virágillattól erőteljes gyümölcsösségig terjedhet. És ezzel el is érkeztünk a legfontosabb horvát kapocsig.
Vagyis még csak majdnem. Ugyanis 1967-ben Goheen Austin professzor (University of California Davis) Olaszországban megismerte a Primitivo nevű fajtát, amely kóstolás során a Zinfandelre emlékeztette. A hasonlóság elméletté nőtte magát, majd Meredith Carole professzor ún. DNA-fingerprinting módszerrel bebizonyította genetikai azonosságukat. Véget is érhetne az „amerikai fajta” származásának rombolása, ha kutatások ki nem derítik, hogy Olaszországban sincs történelmi gyökere e fajtának. Ide is csak vitték. No de ki és honnan?
Körülbelül húsz éve a kutatások az Adria-medence felé fordultak és ősi horvát fajtákat vettek célba. Ismert, hogy a régióban már az ie. V. század óta kiterjedt szőlő és bor termelés folyt. Meredith professzor többek között Mijenko Grgić segítségével, valamint a Zágrábi Mezőgazdasági Egyetem munkatársaival bejárta Dalmáciát és különböző helyeken számtalan fajtát és több mint 150 Plavac mali mintát gyűjtött össze. Az eredmények azt a meglepő eredményt hozták, hogy a Zinfandel a Plavac malinak egyik szülője. A kutatást tovább folytatva nemsokára felfedezték, hogy a Plavac mali másik szülője a Dobričić nevű ősi fajta, Šolta szigetről. Egyre valószínűbb volt, hogy a Zinfandel eredtét a közép-dalmáciai régióban kell keresni. Számtalan további mintagyűjtés és elemzés végül meghozta az eredményt. Genetikai kutatások egyértelműen kimutatták, hogy az Amerikában legnépszerűbb fajta nem más, mint egy elfeledett ősi horvát szőlő, a Crljenko kaštelanski. Természetesen a közvélemény, de még a borral foglalkozók is ezt inkább a Plavac-nak tulajdonítják, ki azonosnak, ki a Zinfandel egyik szülőjének tartva a fajtát.

Eddigi tapasztalataim szerint az igazán nagy áttörés Dalmácia boraiban még várat magára, bár bíztató, hogy például a korábban emlegetett Mijenko Grgić területeket vásárolt a Peljesac-félszigeten, ahol az ősi fajták és az új-világi technológia ötvözésével kísérletezik.

Általam kóstolt fajták:
Posip:
Nagy reményekkel teli fehér fajta, amiről gyakran úgy beszélnek, mintha máris a világ legjobb fehérbora lenne. Árazásában ez feltétlenül meg is jelenik. Szállodánkban egy pohár 100 kunába került, és egy átlagos étteremben is 200-250 kunát kértek érte palackonként. Mézes, méhviaszos, minerális jellegű, többször magas alkohollal. Amiket kóstoltam volt bennük valami nyersesség, és talán hibás hordó használatból származó cseresség is. Hiányzott az elegancia, az összhang, de egyébként izgalmas karakterű fehér bor, néha furmintos beütéssel.

Plavac mali:
Közönséges asztali kiadásban erősen felejthető, savdús, cseres fajta. Magasabb minőségben éttermekben nehezen kóstolható. Nekem végül a szálló borbárjában sikerült megismerkednem az egyik sztár horvát borásztól, a Hvar-szigeti Zlatan Plenkovic-tól származó 2004-es barrique érlelést kapott Zlatan Plavac-cal. Sötét, szinte tintaszerű, sűrű bor. Illata komplex, füstölt sonka, aszalt gyümölcsök, némi animalitás. Izében aszalt meggy és szintén a sonka. Még túl fiatal, nagy potenciált felmutató, tüzes bor. (200 kuna)
Az eligazodást segítendő elárulom, hogy a Dingac néven futó borok is Plavac mali-ból készülnek, csak éppen a Peljesac-félszigeten így hívják a fajta borait. (Hasonlóan mint ahogyan a Brunellonak hívják Montalcinoban a Sangiovese-t.). Mi itt útközben Potomje faluban a Matusko pincészetbe keveredtünk be, ami 10 éve alapított, német családi tulajdonban lévő borászat. Technológiailag rendben lévőnek találtuk, ahol megtudtuk, igazából a hozamkorlátozott, több évig érlelt plavacokkal érdemes foglalkozni, legalább 5 éves korukban. Vásároltunk is a 2000-es évjárat díjnyertes selection borából 150 kunáért, amit majd később megosztok mindenkivel Borjegyzeteimben.